Cégünk – melyet 2004. január közepén négy magyar magánszemély alapított – fő tevékenységi köre út- és közműépítés. Ezen kívül foglalkozunk még magasépítéssel, tereprendezéssel és más egyéb építési munkákkal. E mellett természetesen vállaljuk mindezek karbantartásával, és az építéssel, illetve helyreállítással kapcsolatosan közvetlenül összefüggő tevékenységek ellátását is.

Igaz, cégünk a hazai piacon kifejezetten fiatalnak mondható, ám a négy tulajdonos – és egyben ügyvezető – személyes tapasztalatai hozzásegítették a 4-ÉPV Kft-t, hogy egyenrangú félként léphessen a piacra a konkurens cégek mellett. Ez eredményezte, hogy gazdaságilag sikeres évet zárhattunk, az általunk megvalósított projektek szakmai sikerei sem vitathatóak – lásd „Referenciák” menüpont.

Már az alapításnál fontosnak tartottuk, hogy ne csupán beszéljünk a minőségről, hanem meg is valósítsuk azt. E hozzáállásunknak köszönhetően már az alapítást követően bevezettük az MSZ EN ISO 9001:2001 (ISO 9001:2000) szabványrendszert, melyet azóta is folyamatosan követünk ügyintézéseink folyamán.

Reméljük, rövid ismertetőnk felkeltette érdeklődését szolgáltatásainkkal kapcsolatban. Amennyiben ezekkel kapcsolatban további kérdések merülnek fel Önben, kérjük ne hezitáljon, és vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeink valamelyikén.

4-ÉPV Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
2510 Dorog, Nefelejcs út 16.
Telefon / Fax: +36 33 440-860
Mobiltelefon: +36 70 368-4928
e-mail: info@4epv.hu

Fióktelep: 2510 Dorog, Nefelejcs utca 16.

kezdőlap | cégünkről | referenciák | akutális munkák | elérhetőségeink